Partner in crime – story of my running shoes

Két ünnep között egy napot bejöttem dolgozni és nagyon fájt, úgyhogy erre a napra időzítettem azt a boldog pillanatot, amikor megveszem az új futócipőmet. Sokat gondolkodtam rajta, hogy mit is jelent ez pontosan.

Sok futó kiegészítő van, ami megkönnyíti a futást. Egy jó futó short vagy atléta, futótáska, sportmelltartó, futókesztyű, kompressziós zokni, henger, a teljesítményfokozó gélekről és az izomlazító sportkrémekről már nem is beszélve. Mégis mindet be lehet helyettesíteni vagy el lehet hagyni. Például gél helyett tudunk banánnal is frissíteni, a menő Nike futóshort helyett pedig akár mackónaciban is elindulhatunk. De egy valamit nem lehet pótolni (vagy csak nem érdemes) és ez a futócipő. Ezen a lábbelin annyi minden múlik. Segíti a legfontosabb dolgot, ami a futáshoz kell: a lábmunkát. Elsősorban a talpunkat, a bokánkat védi, de szinte mindenre kihat: a térdre, combra, derékra, csípőre, a futótechnikára, a gyorsaságra, az időeredménye, egyszóval az egész teljesítményre. Épp ezért nem mindegy, hogy milyet választunk. És van még egy kis romantikája: a futócipő az egyetlen társunk a futásaink alatt. Ez a dolog mindig ott van velem, ebben teszem meg a kilométereket, ott van a legnagyobb és legfájdalmasabb pillanatokban, a legszebb helyeken; ezért számomra rettenetesen felértékelődik.

Sajnos egy futócipő, ha heti 50-60 km-t teszünk meg, nagyon hamar elhasználódik és legfeljebb pár hónapot lehet velünk úgy, hogy tényleg segíteni is tud nekünk. Én ezt a cipőmet viszont már a maratonra vettem, úgyhogy különösen fontos volt, hogy a lehető legjobbat vegyem. A Polar sebességmérő órámat a Spuri futóboltban vettem, és mivel nagyon hozzáértő emberek dolgoznak az újbudai boltban, elhatároztam, hogy a futócipőmet is itt fogom megvenni. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hiszen csinálnak lábvizsgálatot és futásdiagnosztikát, ami elengedhetetlen egy futócipő vételnél. A Spuri Újbudában nekem Deli Gergely maratonista és hosszútávfutó segített. Jó érzés volt látni, mennyire ért a futás mechanizmusához, a sportdiagnosztikához. Nem is csoda, hiszen az ELTE biológia, majd a Semmelweis Táplálkozástudományi szakán végzett. Először megvizsgálta az eddigi cipőmet, ami egy Nike Lunar Flyknit volt. Megállapította, hogy nagyon elhasználódott, kifutottam már belőle, amit lehetett. Otthon van még egy Nike Pegasus-om is, ezeket felválta szoktam használni.

A futástesztet egy támaszték nélküli (semleges) cipőben kellett végeznem. Nem volt túl bonyolult: futnom kellett a boltban, míg Gergely megvizsgálta a mozgásomat, a lábmunkámat. Megtudtam, hogy az emberek legtöbbjének kicsit befele fordul a bal bokája (köztük nekem is), emiatt kell a támasztékos cipő. Azt is megtudtam, hogy azért futok kisebb lépésekben, mert nagy a vádlim és nem elég erős a feszítő combizmom ahhoz, hogy hosszútávon magasra emelje a lábamat. Tehát edzenem kell a feszítő-hajlító combizomra is súllyal, guggolásokkal, zsámolyra fellépésekkel. A core izmok erősítése mellett ezt is be kell építenem az edzéstervbe. Végül megkaptam a lehetséges cipőimet. 37,5 a lábam pontos mérete, de maratonra egy számmal nagyobb cipőt kell vennem, tehát 38,5-est. Ráadásul az is kiderült, hogy a bal talpam rövidebb, mint a jobb, viszont a bal lábam sokkal erősebb is. Ez utóbbit már régóta tudom: a bal lábam van elől a snowboardon, bal lábbal indítom a kézenállást stb.

Kaptam keményebb és puhább cipőket: Saucony-t és Asicsot, Nike-t, Adidast és Pumát. Gergely azt mondta, hogy ha eddig Nike-ban futottam, akkor arról nagy váltás lenne a Saucony vagy az Asics, és igaza is lett: a Nike cipők sokkal kényelmesebbek és puhábbak voltak – valószínűleg azért, mert már ezt szoktam meg.

Végül egy Nike Airzoom Pegasus 34-et választottam. Ez egy támasztékos cipő, a Pegasus továbbfejlesztett változata. Varratmentes Flymesh anyagból készült, ami a láb szellőzését biztosítja futás közben és mérsékeli a hőképződést. Azóta futottam már benne, jó érzés volt, hogy nem fülledt be a lábam, néha befújt rajta a szél, tudott szellőzni. A hivatalos Nike leírás szerint kezdőknek és hosszútávfutóknak egyaránt ajánlott ez a cipő. A Nike Zoom Air egységek dinamikus párnázást nyújtanak, a külső gumitalp pedig ütéscsillapítást biztosít. Kívülről is nagyon tetszett a cipő, bár ez tényleg csak sokadlagos tényező egy futócipő vételnél.

Szóval nagy szerelem lett, azóta futottam benne egy 19-est. Jól össze is koszoltam, de hát egy futócipőnek ez a sorsa, nem a polc éke, jobb esetben. A Spuri boltokat ajánlom mindenkinek, aki profik segítségével szeretné eldönteni, hogy melyik cipő illik hozzá a leginkább, szeretne képet kapni a futótechnikájáról, és kiküszöbölni a hibáit, figyelni az egyéni nehézségekre. Mindig öröm más futó fanatikusokkal találkozni, akiknek ugyanolyan fontos ez az életforma, mint nekem. Ezért is, illetve a mostani szuper akciók miatt is ajánlom különösen a Spuri újbudai üzletét.

During the Holidays unfortunately I had to work one day, so I decided to buy my new running shoes on that day. I was thinking about what running shoes mean to me.

There are plenty of running gadgets and accessories, like running shorts, bags, undervests, compression socks, massage rolls, different gels and sportscreams, and any of them can be left or replaced (for example fancy Nike shorts with teddy bear pants), except for the shoes. So much depends on them. They help us in the footwork, which has effects on our feet, ankles, knees, waist, hip, balance, speed, technic, all in all on our performance. So it is very important to choose wisely. And there is something romantic about running shoes: they are our only partner during the runnings. They are always with us, they see us bursting into tears beacuse of happiness or pain, they are with us in the most beautiful places, in the worst weather conditions.

Unfortunately a pair of running shoes can be used a few month long if we run 50-60 kms per week. I choose these shoes already for my marathon, so it was extremely important to me to find the best one. I bought my Polar watch at the Spuri running shop and I decided to buy my running shoes here as well. I recommend the Spuri Újbuda (Budapest) shop to everyone as the salesman is a maratonist, a long distance runner, a biologist and physiology expert at the same time, so he could made my feet analyzation and running diagnostic before offering a pair of shoes. Firstly he examined my previous shoes (Nike Lunar Flyknit) and he explained I run it out of its shape. I have a Nike Pegasus at home as well, I’m using two different shoes at the same time.

I had to make the running diagnostic in a Nike Pegasus without stanchion. I had to run in the shop, while he analyzed the movement and the footwork. He said I need the stanchion as my left leg’s ankle turns a bit inwards. I got to know that I run in small steps (and pace) because it is hard for me lifting my muscular calves and I have to train for my tensive muscles of limbs. I can do that with weight-liftings and squats or stepping up and down on footstools. I have to bulid these activities in my trainings besides the core.

After that I received 5 kinds of different shoes (both hard and soft types): Saucony, Asics, Adidas, Nike, Puma. I have a 37.5 size of leg so I got 38.5 as we need one size bigger for a long run. We found out my left leg is stronger than my right and a bit shorter as well.

I choose a Nike Airzoom Pegasus 34 in the end, because I felt this is the most comfortable and softest from all. This is the improved version of Pegasus with stanchion, made of seamless Flymesh material, which supports the venting of the feet and moderates the generation during the long runs. It is ideal for both beginners and professionals. Nike Air Zoom units afford padding, the rubber-sole has retention system. I really liked the color and styling of the shoes, although this is only an umpteen factor.

I have already run 19 kms in my shoes, they are already dirty and I love them. I recommend this shop to everyone, who wants to get acquainted with the proper shoes which fit best to the movement and wants to focus on the personal difficulties of the running technic. Meeting with passionate runner colleagues is my pleasure anytime, and here I had the chance to have real discussions about our beloved sport. There are plenty of January sales now, so this is the ideal time to buy new gadgets!

Advertisements Share this:
Like this:Like Loading...