Ami kiadásra került…

A tervem itt egy egyszerű felsorolás volt, de végül is attól azért egy kicsit több lesz. Részletes leírásokat ne várjon senki, azokra külön fejezetet szánok más bejegyzésekben. Abban se vagyok teljesen biztos, hogy sikerült elkapnom az összes valaha megjelent kiadványt, mivel ez így nincs hivatalosan összeszedve – számos próbálkozást látok rá, sok helyen, és én is csak ezek nyomdokait próbálom követni.

Itt most végigveszem, hogy mit is adtak ki a Known Worldhöz, Hollow Worldhöz és Mystarához. Amihez lehet, próbálok majd képet is keresni. Lesznek itt modulok, világleírások, dobozos termékek, térképek, regények, sőt számítógépes játék is.

Known Worldhöz (és egyébként Hollow Worldhöz is) kiadásra került kiegészítők mind kaptak valamilyen kódolást, ami alapján nagyjából be lehet azonosítani, hogy mi is a célja, anélkül, hogy ismerné az ember magát a füzetet, vagy könyvet. Ezeket a kódokat még itt szeretném tisztázni az elején.

Kell tennünk egy lépést hátra a kódok megértéséhez sajnos, és át kell beszélnünk egy nem szorosan ide tartozó dolgot. A legfontosabb (legalábbis most) rövidítés, amit már korábban is írtam, az a BECMI. Ez a mozaikszó a D&D (D&D Basic) szintezett felosztására utal. Karakterszintekhez mérten a modulok az alábbi osztályokhoz tartoztak:

  • Basic (level 1 – 3)
  • Expert (level 4 – 14)
  • Companion (level 15 – 25)
  • Master (level 26 – 36)
  • Immortal (level 36 + immortal)

Tehát ahogy azt írtam is, a klasszikus BECMI-sorozatban megjelent modulok jelöléséből meg lehetett mondani, hogy hogyan jöttek sorban kiadási időben, illetve, hogy melyik karakterszinthez voltak javallottak (azon túl, hogy nyilván rá is van írva az ajánlott karakterszint). Basic karaktereknek szóló kalandmodulok jelölése B, Experthez tartozóké X, Companionhoz tartozóké CM, a Masteré M, még végülis az Immortalé IM. Ezek, egy szám kíséretében természetesen fel is kerültek a füzetek borítójára B1, X3, I1, CM6 formában.

Egy szó a furcsa színválasztásomról még ha megengeditek! A fent említett szintekhez külön szabálykönyveket adtak ki, külön dobozokban: BASIC RULES SET 1, EXPERT RULES SET 2, stb. Mindegyiküknek meg volt a rá jellemző színe – legalábbis az a szín, amivel a leginkább elterjedt a köztudatban; ez már csak azért is érdekes, mert néha hivatkoznak rájuk a színük alapján, pl. the red box vagy the blue box. (lsd. kép lent).

BASIC EXPERT COMPANION SET MASTER IMMORTAL Frank Mentzer

Ez kellett ahhoz, hogy elindulhassunk. Jöjjön tehát a “leltár”.

BASIC ADVENTURES
  • B1 – In Search of the Unkown (1978/1979, Mike Carr)
  • B2 – The Keep on the Borderlands (1979, Gary Gygax)
  • B3 – Palace of the Silver Princess (1981, Tom Moldvay & Jean Wells)
  • B4 – The Lost City (1982, Tom Moldvay)
  • B5 – Horror on the Hill (1983, Douglas Niles)
  • B6 – The Veiled Society (1984, David “Zeb” Cook)
  • B7 – Rahasia (1984, Tracy Hickman & Laura Hickman)
  • B8 – Journey to the Rock (1985, Michael Malone)
  • B9 – Castle Caldwell and Beyond (1985, Harry W. Nuckols)
  • B1-9 – In Search of Adventure (1987)
  • B10 – Night’s Dark Terror (1986, Jim Bambra, Graeme Morris, Phil Gallagher)
  • B11 – King’s Festival (1989, Carl Sargent)
  • B12 – Queen’s Harvest (1989, Carl Sargent)
  • BSOLO – Ghost of Lion Castle (1984, Merle M. Rasmussen)
B1 B2 B3 B4 B5 B6 B7 B8 B9 B10 B11 B12 BSOLO EXPERT ADVENTURES
  • X1 – The Isle of Dread (1981, Tom Moldvay, David “Zeb” Cook)
  • X2 – Castle Amber (1981, Tom Moldvay)
  • X3 – Curse of Xanathon (1983, Douglas Niles)
  • X4 – Master of the Desert Nomads (1983, David “Zeb” Cook)
  • X5 – Temple of Death (1983, David “Zeb” Cook)
  • X6 – Quagmire! (1984, Merle M. Rasmussen)
  • X7 – The War Rafts of Kron (1984, Bruce Nesmith)
  • X8 – Drums on Fire Mountain (1984, Graeme Morris & Tom Kirby)
  • X9 – The Savage Coast (1985, Merle M. & Jackie Rasmussen, Anne C. Gray)
  • X10 – Red Arrow, Black Shield (1985, Michael S. Dobson)
  • X11 – Saga of the Shadow Lord (1986, Stephen Bourne)
  • X12 – Skarda’s Mirror (1987, Aaron Allston)
  • X13 – Crown of Ancient Glory (1987, Stephen Bourne)
  • XL1 – Quest of the Heartstone (1984, Michael L. Gray)
  • XSOLO – Latan’s Gold (1984, Merle M. Rasmussen)
  • XS2 – Thunderdelve Mountain (1985, William Carlson)
X1 X2 X3 X4 X5 X6 X7 X8 X9 X10 X11 X12 X13 XL1 XSOLO XS2 COMPANION ADVENTURES
  • CM1 – Test of the Warlords (1984, Douglas Niles)
  • CM2 – Death’s Ride (1984, Garry Spiegle)
  • CM3 – Sabre River (1984, Douglas Niles & Bruce Nesmith)
  • CM4 – Earthshaker! (1985, David “Zeb” Cook)
  • CM5 – Mystery of the Snow Pearls (1985, Anne Gray McCready)
  • CM6 – Where Chaos Reigns (1985, Greame Morris)
  • CM7 – The Tree of Life (1986, Bruce A. Heard)
  • CM8 – The Endless Stair (1987, Ed Greenwood)
  • CM9 – Legacy of Blood (1987, Steve Perrin & Katharine Kerr)
CM1 CM2 CM3 CM4 CM5 CM6 CM7 CM8 CM9 MASTER ADVENTURES
  • M1 – Into the Mealstorm (1985, Bruce & Beatrice Heard)
  • M2 – Vengeance of Alphaks (1986, Skip Williams)
  • M3 – Twilight Calling (1986,  Tom Moldvay, Bruce Heard, Karen Martin, Rick Swan, Paul Jaquays, Kevin Stein and Robin Jenkins)
  • M4 – Five Coins for a Kingdom (1987, Robin Jenkins)
  • M5 – Talons of Night (1987, Paul Jaquays)
M1 M2 M3 M4 M5 IMMORTAL ADVENTURES
  • IM1 – The Immortal Storm (1986, Frank Mentzer)
  • IM2 – The Wrath of Omlympus (1987, Robert J. Blake)
  • IM3 – The Best of Intentions (1987, Ken Rolston)
IM1 IM2 IM3 TOVÁBBI KIADOTT DOLGOK

Vannak persze egyéb fontos kiegészítők, leírások vagy olyan modulok, amik nem szerves részei a klasszikus BECMI sorozatnak. Ezek az alábbiak:

  • AC – Accessory Modules
  • DA – Dave Arneson
  • PC – Creature Crucible
  • DDA – Dungeons & Dragons Adventures
  • GAZ – Gazetteer
  • HW – Hollow World
  • MSOL – Mystar Solo Adventures
  • TM – Trail Map
  • First Quest
  • Digitális játékok
  • Regények
ACCESSORY
  • AC1 – The Shady Dragon Inn (1983, Carl Smith)
  • AC2 – Combat Shield and Mini-adventure (1984, David “Zeb” Cook)
  • AC3 – The Kidnapping of Princess Arelina (1984, Garry Spiegle)
  • AC4 – The Book of Marvelous Magic (1985, Frank Mentzer, Gary Gygax)
  • AC5 Player Character Record Sheets (1985)
  • AC6 – Player Character Record Sheets (1985)
  • AC7 – Master Player Screen: The Spindle (1985, Bruce Nesmith)
  • AC8 –  The Revenge of Rusak (1985, David “Zeb” Cook)
  • AC9 – Creature Catalogue (1986)
  • AC10 – Bestiary of Dragons and Giants (1987)
  • AC11 – The Book of Wondrous Inventions (1987)
  • AC1010 –  Poor Wizard’s Almanac and Book of Facts (1992, Aaron Allston)
  • AC1011 – Poor Wizard’s Almanac and Book of Facts Vol. 2 (1993, Ann Dupuis)
AC1 AC2 AC3 AC4 AC5 – AC6 AC7 AC8 AC9 AC10 AC11 AC1010 AC1011 DAVE ARNESON
  • DA1 – Adventures in Blackmoor (1986,  Dave L. Arneson and David J. Ritchie)
  • DA2 – Temple of the Frog (1986, Dave L. Arneson and David J. Ritchie)
  • DA3 – City of the Gods (1987, Dave L. Arneson and David J. Ritchie)
  • DA4 – The Duchy of Ten (1987, David J. Ritchie)
DA1 DA2 DA3 DA4 DUNGEONS & DRAGONS ADVENTURES
  • DDA1 – Arena of Thyatis (1990, John Nephew)
  • DDA2 – Legions of Thyatis (1990, John Nephew)
  • DDA3 – Eye of Traladar (1991, Carl Sargent)
  • DDA4 – The Dymrak Dread (1991, John Nephew)
DDA1 DDA2 DDA3 DDA4 HOLLOW WORLD
  • HWA1 – Nightwail (1990, Allen Varney)
  • HWA2 – Nightrage (1990, Allen Varney)
  • HWA3 – Nightstorm (1991, Allen Varney)
  • HWQ1 – The Milenian Scepter (1992, Anthony Herring)
  • HWR1 – Sons of Azca (1991, John Nephew)
  • HWR2 – Kingdom of Nithia (1991, Blake Mobley, Newton Ewell)
  • HWR3 – The Milenian Empire (1992, Anthony Herring)
  • Hollow World Campaign Set (1990, Aaron Allston)
HWA1 HWA2 HWA3 HWQ1 HWR1 HWR2 HWR3 Hollow World Box MYSTARA SOLO ADVENTURE
  • MSOL1 – Blizzard Pass (1983, David “Zeb” Cook)
  • MSOL2 – Maze of the Riddling Minotaur (1983, Jeff Grubb)
MSOL1 MSOL2 TRAIL MAP
  • TM1 – The Western Countries Trail Map (1989)
  • TM2 – The Eastern Countries Trail Map (1989)
TM1 TM2 FIRST QUEST
  • Karameikos, Kingdom of Adventure (TSR 2500, 1994, Jeff Grubb, Aaron Allston, Thomas M. Reid)
  • Monstrous Compendium Mystara Appendix (TSR 2501, 1994, John Nephew, John Terra, Skip Williams, Teeuwynn Woodruff)
  • Hail The Heroes (TSR 2502, 1994, Tim Beach)
  • Poor Wizard’s Almanac III & Books of Facts (TSR 2506, 1994, Ann Dupuis)
  • Night of the Vampire (TSR 2509, 1994, L. Richard Baker III)
  • Player’s Survival Kit (TSR 2510, 1995, John D. Rateliff)
  • Glantri, Kingdom of Magic (TSR 2511, 1995, Monte Cook, Bruce Heard)
  • Dungeon Master’s Survival Kit (TSR 2512, 1995, Steven Schend)
  • Mark of Amber (TSR 2513, 1995,  Aaron Allston, Jeff Grubb, John D. Rateliff)
  • Joshuan’s Almanac & Book of Facts (TSR 2517, 1995, Ann Dupuis, Elizabeth Tornabene)
Karameikos BOX Monstrous Compendium Hail the Heroes Poor Wizard’s Night of the Vampire Player’s Survival Kit Glantri BOX DM’s Survival Kit Mark of Amber Joshuan’s Almanac REGÉNYEK
  • The Tainted Sword (Penhaligon Trilógia, 1992, D. J. Heinrich)
  • The Dragon’s Tomb (Penhaligon Trilógia, 1993, D. J. Heinrich)
  • The Fall of Magic (Penhaligon Trilógia, 1993, D. J. Heinrich)
  • Rogues to Riches (1995, J. Robert King)
  • Son of Dawn (1995, Dixie Lee McKeone)
  • Dragonlord of Mystara (Dragonlord Chronicles, 1994, Thorarinn Gunnarsson)
  • Dragonking of Mystara (Dragonlord Chronicles 1995, Thorarinn Gunnarsson)
  • Dragonmage of Mystara (Dragonlord Chronicles 1996, Thorarinn Gunnarsson)
  • Dark Knight of Karameikos (1995, Timothy Brown)
  • The Black Vessel (1996, Morris Simon)
The Tainted Sword The Dragon’s Tomb The Fall of Magic Rogues to Riches Son of Dawn Dragonlord of Mystara Dragonking of Mystara Dragonmage of Mystara Dark Knight of Karameikos The Black Vessel DIGITÁLIS JÁTÉKOK
  • Dungeons & Dragons: Order of the Griffon (1992, Platform: TurboGrafx-16)
  • Dungeons & Dragons: Warriors of the Eternal Sun (1992, Platform: Sega Genesis)
  • Fantasy Empires (1993/1994, Platform: PC – MS-DOS)
  • Dungeons & Dragons: Tower of Doom (1993, Platform: Arcade)
  • Dungeons & Dragons: Shadow over Mystara (1996, Platform: Arcade)
Advertisements Share this:
Like this:Like Loading...