a korzikai fák

Nemrég találtam meg a fotóinkat a nyárról, és így, hogy kezd egyre hidegebb lenni, jó volt visszanézni a korzikai képeket. Mondjuk itt nincs annyira hideg, napközben van akár 12 fok és éjjel is csak -2-re megy le. De azért akkor is. Kell télikabát, kell sapka és lassan kesztyű is. És ilyenkor visszasírom Thaiföldet és Kanárit, de legalább a nyarat. Most nyáron Korzikán voltunk, mert az van a legközelebb. Nagyon meleg volt Firenzében, így nehezen tudtuk rávenni magunkat arra, hogy hosszú

utakat tegyünk. A legközelebbi tengerparti helyet néztük ki, ami épp Korzika volt. Vonattal Pisába, onnan meg hajóval Korzikára, hamar ott is voltunk. A hajózás is elég kalandos volt, egy óriási hajóval mentünk, amin volt étterem, gyerekjátszó, medence… egy kb négy órás út. A sziget egyébként nem túl nagy, de sajnos nagyon rossz a tömegközlekedés. Így kisgyerekkel én leginkább egy jó, tengerparti helyre vágytam, ahonnan nem megyünk sehová. Na persze ilyet mindig csak úgy mondok, mert aztán két nap tengerpartozás után már mehetnékem van. De most nyáron nagyon el voltam fáradva, tényleg csak arra vágytam, hogy feküdjek a napon és kész. Lehetőleg fák is legyenek. Csak erre vágytam. Érdekes, hogy ahogyan öregszem, egyre jobban vágyom a természetre. Főleg a fákra.
Korzikára érve csak az volt a probléma, hogy nem beszélünk franciául. Ők meg nem nagyon beszélnek más nyelven… azért az olasszal még úgy-ahogy megbírkóztak, így kiderült hamar, hogy a fővárosból elment az utsó busz is (délután kettőkor) az általunk kinézett partra, ahol a kempingünk volt. Egyébiránt nagyon kis cuki a főváros, kicsit hajaz Las Palmasra, Kanáriról, amolyan alteros, kedves kisváros. A kempingünk meg nagyon jó volt. Én csak egyszer voltam életemben ezelőtt kempingben, de az egy szakadt kis Balatoni hely volt. Na, ez meg amolyan 4 csillagos kemping! (San Damiano) Van itt minden: homokos tengerpart, tiszta tenger, szupermarket, medence, óriási játszótér nagy ugrálóvárral. A nagy boltban meleg reggeli, croissant, jegeskávé, sárgadinnye és minden egyéb, ami kell. A bolt előtt meg nagy fák alatt kis fa asztalok és székek, ahol mindig ugyanazokkal az emberekkel reggeliztünk és ebédeltünk együtt. A hét végére már ismerősként üdvözöltük őket. Egyébként volt egy csomó gyerekprogram is, kincskeresés (sajnos csak franciául) és gyerekdiszkó és ilyenek. Élő koncert hetente egyszer és még jógázni is tudtam. Persze jó kis áron mehettünk volna csoportokkal hegyet mászni vagy dzsippel át a szigeten, de végül csak egy napot töltöttünk a fővárosban, a többit meg a nagy, mediterrán fenyők alatt. És végül csak néztem és néztem a nagy fákat addig, addig amíg már csak arról tudtam álmodozni, hogy csak ilyen helyen éljek…

• Twitter
• Facebook
• Google